Voltam már másnak sok minden,
Neki én, nekem ő a minden.
Másnak Bogárka, Vadorzó,
De neki én voltam Porzó.

Bibe és Porzó máshol pár,
Közös jövő rájuk nem vár.
Ő kockáztat, de nagy a tét,
Tönkreteszi az életét.

Hittem, baj minket nem érhet,
Szerelmünk véget nem érhet.
Szemében vad tüzet látok,
Boszorkány lett, szörnyű átok.

Eme tűz, mi belül emészt,
Óriás, mely mindent felemészt.
Megöl mindent, főleg magát,
Boldog, kiélhette magát.

Hamvadon kígyó tekereg,
Sír a menny, eső szemereg.
Átjárhatatlan e határ,
Nem támadsz fel főnixmadár.

Mi lett belőle, csak nézem,
Mi történt köztünk, nem értem.
A távolban gyászzene szól,
Sajnos ez már nem rólunk szól.

A kígyó rá emlékeztet,
Szörny, a munkát elvégezted.
Hagyom, hogy a lény megmarjon,
Lelkem halj, testem maradjon.

Biz fáj, undorító féreg,
De hamar megöl e méreg.
Porzó meghalt, a költő él,
Jövőbe néz, már nem remél.