Figyelem! Az alább olvasható szöveg részben egy valójában megtörtént beszélgetés, részben egy álom keresztezéséből készített prózai mű. Egyfajta tanulmány csupán, melynek célja a prózai forma gyakorlása volt számomra, így amennyiben nem ütné meg a mércét, előre is elnézést kérek.

A férfi elmosolyodott, mikor meglátta barátját az ajtóban. Udvariasan kezet fogott vele, majd behívta magához.
- Kerülj beljebb. Tedd magad kényelembe. – mutatott a szoba közepén álló fotelekre.
Társa visszamosolygott ugyan rá, de nem volt képes fájdalmát teljesen elrejteni.
- Nagyon megáztál? Látom, ítéletidő tombol odakint. – vetett egy gyors pillantást a vizes kabátra.
- Nem vészes. – hangzott a tömör válasz.
- Kávét, teát? – kérdezte a konyhapulthoz lépve, miközben leemelt egy poharat az egyik polcról.
- Egy pohár víz elég lesz. – felelte, miközben megszabadult átázott kabátjától.
Pár pillanattal később már egymással szemben ültek. Nox egyik kezével poharát tartotta, míg arcát a szabad tenyerébe temette. Spectra összekulcsolta kezeit és előrehajolt a fotelben.
- Na, mesélj barátom. Mi bántja a lelked?
- A szokásos. – válaszolta vállat vonva.
- Nox. Te vagy az egyik legjobb barátom, sőt, szinte úgy veszlek, mintha a testvérem volnál. Minden egyes szót harapófogóval húzzak ki belőled?
Elvette kezét az arca elől, de továbbra sem szólalt meg. Spectra felsóhajtott.
- Még mindig szereted igaz?
Ekkor a másik férfi felnevetett. Őszintétlen kacaja leginkább egy sátáni kacajra emlékeztetett.
- Egy kiskanál vízbe belefojtanám.
- A haragod jogos, de nem válasz az én kérdésemre.
- Szeretem… aki volt pár éve. Most már csak a külseje emlékeztet rá, hogy ki volt annak idején. Más volt.
- Milyen volt? – hajolt még közelebb.
- Tiszta. Mint a frissen hullott hó. Egy gyermeteg lelkű kislány, aki vágyott rá, hogy szeressék.
- Miért, most milyen? – vonta fel a szemöldökét Spectra.
- Mi a véleményed a prostituáltakról barátom?
- Megvan róluk a véleményem, de hogy jön ez ide?
Tartott egy rövid szünetet, míg belekortyolt poharába, majd kisvártatva folytatta.
- Ismerek olyat, aki tisztességesebb és becsületesebb életet él, mint Ő.
- Mire célzol? A hazugságaira?
- Hazugságok? Még azt sem hajlandó beismerni, hogy rendszeresen hazudott. Vagy, ahogy Ő mondja, csupán nem vallotta be az igazat.
- Tudom, hogy nehéz életed volt Nox. Sok borzalmas dolgot kellett átélj, amibe lehet, más már rég beleőrült volna.
- A szerelmi csalódásokra gondolsz?
- Mindenre. Tudom, hogy csonka családban nőttél fel, ami önmagában plusz lelki teher. De nézz magadra, introvertált vagy egészen kiskorod óta. Sosem értettem miért. Ha találnál olyan embereket, akik meghallgatnak…
- Találtam. Az egyik fele kinevetett, a másik fele szerint önsajnáltató vagyok. – vágott közbe a férfi.
- És mit gondolsz, miért van ez?
- Nem tudom. Én nem értem meg az embereket, ők nem értenek meg engem. Az én világom nem követi az ő szabályaikat, és ugyanez érvényes fordítva is.
Spectra újra felsóhajtott.
- Őszintén, barátom, hogy érzed magad?
Barátja újra felkacagott.
- Üresnek és gyengének.
Alig mondta ki, kicsúszott kezéből a pohár és ezer darabra törött a padlón. A férfi a szilánkok felé nyúlt, de visszahúzta kezét, mikor társa rászólt.
- Hagyd, majd feltakarítom.
Hosszú csend következett. Egyszer csak Spectra felállt a karosszékből, és az ablakhoz lépett. Barátja először azt hitte, hogy a kint tomboló vihar ellenére ki akarja nyitni az ablakot, de helyette a férfi egy fekete dobozkát vett fel az ablakpárkányról. Mikor visszafordult arcán már kaján mosoly ült.
- Nem tudok segíteni neked barátom. De adok három ajándékot.
Kinyitotta a dobozt, majd egy nyakláncot húzott ki belőle. Nox első látásra rózsafüzérnek hitte, de hamar rájött, hogy egy egyszerű műbőr nyaklánc, aminek a végén egy kereszt lóg.
- Az első a hit. Sosem szabad, hogy elhagyjon a hited. Nem az, amiben mások akarják, hogy higgy, hanem amiben mindig is hittél. Tudod, mire célzok, ugye?
Az ifjú idegesen megmarkolta a karfákat, majd bólintott. A következő tárgy, ami előkerült a dobozból egy homokóra volt. A kerete kinézete bizarr volt. A felső felére egy emberi kéz volt rajzolva, azt a látszatot keltve, mintha a homokot tároló edényt tartaná. Az alsó fele hasonlóan nézett ki, az viszont egy csontváz kezét ábrázolta. Még különösebb volt, hogy míg a felső üvegcsében fehér homok volt, addig az alsóban fekete.
- A második az idő. Ő a legjobb barátod, és a leghűségesebb társad. Minden sebed begyógyítja, megtanít türelmesnek lenni. Ha megtanultad a leckét, valami szokatlan ajándékkal fog majd meglepni.
Ezt viszont nem értette teljesen. Lehajtotta fejét, és a földön heverő üvegszilánkokat kereste tekintetével.
- A harmadik a legfontosabb. – szólalt meg újra Spectra, mire barátja felkapta fejét.
A férfi ezúttal egy karkötőre emlékeztető tárgyat tartott a kezében.
- Ouroboros! – kiáltott fel, majd odanyújtotta a szimbólumot.
Nox alaposan megvizsgálta. Látott már ilyet, a saját farkába harapó kígyó az alkímia egyik ősi szimbóluma. Jelentésével azonban nem volt teljesen tisztában.
- És mit jelent?
Spectra beszédre nyitotta a száját, ám hirtelen egy erőteljes széllökés kivágta az ablakot. A férfi szavait felkapta a szél és magával vitte. Nox elégedetten elmosolyodott, felállt és az ajtó felé vette az irányt. Már nem volt szüksége magyarázatra, magától is értette.