Drága Erzsébet, hozzád szól most eme szép ének,
Csupán egyetlen kívánságom teljesítsd, kérlek.
Mikor láthatlak végre téged? Egyre csak várok.
Magányos estéken rád gondolok, terád vágyok.

Igéző szemeiddel nézz mélyen a szemembe,
Bársonyos, puha kezed pedig helyezd kezembe.
Halld meg vágyam és kérésemnek engedelmeskedj,
Ölelj át, mint még senkit és soha el ne engedj.

Tudnálak szeretni nagyon, meglepnélek csókkal,
Fordulhatnánk egymáshoz mindvégig bizalommal.
Vörös hajad érinthetném, vagy selymes arcodat,
Átélném érted a héraklészi kalandokat.

A Paradicsomomban te vagy a tiltott gyümölcs.
Bűn, beléd harapok, hogy végre bennem testet ölts.
Bűnös lény vagyok, épp ezért nyugodtan ítélj el,
Mert egyre rád gondolok plátói szerelemmel.