Különleges, szikrázó, égi tünemény,
Örülök, hogy mégsem hagyott el a remény.
Zárt kalitkádból csicsergésed hallgatom,
Örömöm, bánatom veled én megosztom.
Néhai kislány, ki küzdött nagy ínséggel,
Szerető otthonra talált, eleséggel.
Életed párja lesi most minden szavad,
Gonosztól félned, ím, többé már nem szabad.
Eltelt sok év, jött számodra sok változás,
S mostanra nem maradt, csak szívdobbanás.

Szegény szüleid, ha ezt régen már tudják,
Zárt azon kalitkán azonnal kinyitják.
Akkor már próbálgathattad volna szárnyad,
Jobban jártak volna te is és a társad.
Hozzád hajolva a füledbe suttogom:
„Akármi kell majd, én itt leszek angyalom.”