Írod, nélkülem hihetetlen boldog vagy,
De ez az érzés majd egyszer végleg elhagy.
Én rád írok minden nap, még biztos remegsz,
A szíved mélyén, remélem, talán szeretsz.

Angyalom, rózsaszín szemüveget viselsz,
Álomvilágodból egy nap talán kikelsz.
Meglátod, mennyit érsz a valóságban nekem,
Megérted igazából ki szeret, ki nem.

Pár év, majd sírás, és fogcsikorgatás lesz,
Kit igazinak vélsz, életedből kitesz.
Gyerekekkel egyedül maradsz magadnak,
Kiteszed magad undornak, s haragnak.

Eszedbe jutok és észreveszed magad,
Büszkeségtől melled hirtelen nem dagad.
Életed magad tetted azzá, hogy átok,
Elveszek tőled mindent, de megbocsátok.