Mosolyától szívem újra dobbant megint,
Ha kacér mosolyával ismét rám tekint.
Barna, kósza tincsét füle mögé rejti,
Véletlen lenne, hogy táskáját elejti?

Szürke ruhája alatt teste arányos,
De van e párja, vagy épp ő is magányos?
Karcsú, gyenge lábára vándorol szemem,
Eme idomokat bárhol felismerem.

Rád várok rég megmentőm, mennyei angyal,
Csak annyit kérek, vigyél végre magaddal.
A világ szeme elől ketten elszökünk,
Szerelemtől ittasan boldogok leszünk.

Bemutatkoznék épp, de nevet nem óhajt,
Máshol várják már őt, elindul, felsóhajt.
Felébredek s látom, álom volt a lány,
Megtalálom e valaha, ez a talány.