Míg lomhán újra cigarettára gyújtok,
Te hozzám bújsz, s én menedéket nyújtok.
Kék szemed égi áldás és egyben átok,
Melynek mélyében egy tavat látok.

E tónak a partján egy kis házikó áll,
Tetejére pedig egy vándormadár száll.
Teraszán öreganyó szövi a kelmét
Nem messze legény, ki öleli szerelmét.

Majd hirtelen felébreszt a zord valóság,
A szívemet elönti a szomorúság.
Nyugtalan vagyok, nem találom a helyem,
Mert tudom, te sem leszel örökké velem.

De most még kedvesen mosolyogsz, rám nézel,
Akárcsak én, te is vad szerelmet érzel.
Titkon a kék rózsa virágát áhítod,
Vesztedre mégis a leandert csábítod.