Naiv vagy, ha azt hiszed, elmegyek,
Lovardánál pénteken ott leszek.
Megmondom előre, hiába vársz,
Mert engem soha többé már nem látsz.

A szerelem csíp, ahogy a darázs,
Hogy lángok után marad e parázs?
Vagy hiszed valaha még láng lobban?
Nem, a srác újra csak padlón koppan.

Átkozlak, nem maradt nekem semmi,
Sehogy sem tudok már boldog lenni.
A sírkövemet magamnak vésem,
Nincs már semmim, veheted hát vérem.

Sajnos az idő soha meg nem áll,
És tudom, hogy az átkom visszaszáll.
Ahogy tőlem azóta elfordulsz,
Az Opellel remélem, felfordulsz.

Ha majd végre koporsódban fekszel,
És lelked már az Úr előtt felel,
Akkor végre elmúlik az átok,
És lehet neked is megbocsátok.