Prečo je ťažké priniesť zmenu do života ľudí? Odpoveď nájdeme v našom mozgu. Dlhodobé zvyky prinášajú nám istý komfortný pocit. Zmena, myšlienka niečoho „nového“, oproti tomu vytvára strach, pocit neistoty. Nemusíme sa ponoriť do hĺbky sociálnych javov, stačí si pozrieť človeka, ako jedinca. Určite aj Vy ste mali ťažkosti zmeniť si životný štýl, viac sa venovať pohybu, alebo zbaviť sa zlých návykov (káva, alkohol, cigarety, atď.). Na sociálnej úrovni história vedy je plná toho javu. Mám teraz na mysli tých vedcov, ktorí boli mučení, alebo popravení vedúcimi náboženských skupín. Hlavne predstavitelia  rímskokatolíckej cirkvi boli presvedčení v minulosti, že len Sväté písmo hovorí pravdu.
Viera taktiež, ako aj zvyky, omámia človeka príjemným pocitom, a vo všeobecnosti je to pozitívny jav. Lenže spoločnosť, ktorá si myslela, že Biblia je bezchybná encyklopédia, na stáročia spomalili vývoj vedy hlavne v Európe. Na porovnanie, v Číne stovky rokov pred západom používali vynálezy, ktoré im pomáhali v každodennom živote, v oblasti poľnohospodárstva, vojenskej techniky, chémie, či biológie. Nezabúdajme, že Čína tiež patrí/patrila medzi najnáboženskejšie štáty, ale očividne tu im viera nezabránila vo vývoji.
Čo je vlastne „Riešenie“? Podľa môjho názoru by to malo byť celé premyslenie právneho a ekonomického systému, a cieľom by malo byť všeobecné blaho. Skupina dobrovoľníkov by mohli premyslený nový plán v mikrosociálnom prostredí vyskúšať, a v prípade úspechu postupne aplikovať v makrosociálnych prostrediach.
Ale najprv preberme hore spomínanú odbornú terminológiu. Čo je vlastne mikrosociálne prostredie? Každú menšiu skupinu v spoločenstve môžeme nazývať takto, napríklad aj rodiny sú mikrosociálne prostredia komunity. Väčšie také zložky dokázali úplne sa odizolovať od svojich pôvodných komunít, dokázaním efektívnosti ich ideí (napr.: katolicizmus, reformácia).
Ďalšia otázka je, či má počet jednotlivcov v skupine vplyv na ich úspešnosť? Sčasti určite, ale aj v súčasnosti existujú také malé skupiny, ktoré dokážu byť samostatné, bez cudzej pomoci. Najpozoruhodnejšie sú domorodci na ostrove Severný Sentinel v Indickom Oceáne, ktorí nie sú ochotní komunikovať  s moderným človekom. Kvôli tomu ich presný počet, jazyk, kultúra a pôvod je neznámy, ale jednoznačne dokážu bez problémov žiť bez pomoci moderného človeka.
Vyzerá to tak, že aj moderný človek sa má ešte učiť, ale či nám to pomôže vo vybudovaní krajšej budúcnosti, to sa ešte uvidí.

Pokračovanie nabudúce

Predtým, než začnem moju prácu, poprosím Vás, porozmýšľajte o tom, podľa Vás ktorá je najzávažnejšia zo sociálnych problémov? Sexizmus, rasizmus, chudoba, alebo bezdomovci, či vysoká kriminalita?
V decembri 2018 som vydal krátku prácu s názvom „Problém“, kde som triedil sociálne problémy podľa ich závažnosti. Hoci tá práca dostala väčšinou pozitívnu kritiku, nebol som s výsledkom vôbec spokojný. Dôvodom toho bolo, že ľudia o tých problémoch aj sami vedia dosť, no nie sú ochotní spraviť nič proti tomu. Skutočná otázka je, či môžeme vôbec niečo spraviť? A keby sa dalo, každý by bol ochotný zmeniť sa? Vytvoriť perfektný sociálny systém bez konfliktov je nemožné. Som ale presvedčený, že dá sa vytvoriť taký systém, kde by sme mohli zlepšiť finančný stav, vzdelávanie a vo všeobecnosti kvalitu života pre jednotlivé komunity.
Vráťme sa ale k prvej otázke, čo je koreňom problému? Podľa môjho názoru je to súčinnosť dvoch faktorov: diskriminácia v právnom systéme a minimálna snaha komunít o vzdelávanie svojich ľudí.
Zákon, tu konkrétne trestný zákon, by mal slúžiť ako príklad pre ľudí, prečo nemajú zákony porušovať. Na to dobrý príklad je jedna z mojich osobných skúseností. Nedávno som cestoval Eurocity vlakom z Bratislavy do Nových Zámkov. Kto by to náhodou nepoznal, je to 91 km dlhý úsek a cesta trvá asi 52 minút. Vedľa mňa cestoval mladý, zanedbaný bezdomovec. Keď vyšlo najavo, že mladík nemá lístok, sprievodca zavolal naňho políciu. Asi je zbytočné spomínať, že 30 ročného muža to veľmi netrápilo. Pokutu mu nevedeli udeliť, dostal ústne pokarhanie, a s tým bolo vyriešené. Čo by sa stalo keby chytia obyčajného občana? Podľa platného zákona nám môže sprievodca prideliť pokutu vo výške od 10 do 30 eur, a možnosť zasahovanie polície radšej ani nespomínajme. Neviem ako Vy, ja tu spravodlivosť nevidím.
Nepodporovanie vzdelávania ľudí, ako som už spomínal, je druhým základným kameňom zle rozmýšľajúcej komunity. Pravda, to nie je jediná oblasť, kde makrosociálne skupiny neinvestujú dosť peňazí. Keď berieme len Slovensko, náš katastrofálny zdravotný systém tiež si zaslúži spomínanie. Zdravotníctvo by zaslúžilo oveľa viac finančnej podpory, než zlepšenie armády proti fiktívnym nepriateľom. Ale vráťme sa ku vzdelávaniu. Keď si nad tým hlbšie zamyslíme, vedúci politici štátov aj tak nemajú v úmysle vychovať samostatne mysliacich ľudí. Umelo osprostení ľudia, ľahko manipulovateľné médiom zabezpečia ich miesto v parlamente tzv. „demokratickými voľbami“.
Môžeme potvrdiť, že celý systém funguje zle. Stále tu visí otázka, ako by to mohlo fungovať lepšie? Ten chybný stroj síce stojí na pevných nohách, ale je na to možnosť, aby sme to vymenili na nový a lepší?

Pokračovanie nabudúce

Ágyamon fekszem meztelen.
Lili bújik oda hozzám.
„Miért vagyok ily esztelen?”
De ő egy szót sem szól hozzám.

Hirtelen feláll, kéjes vad,
Megfésüli arany haját.
Kérlelem őt, de nem marad.
„Készítek neked kaját!”

Tűzhelynél áll, sürög-forog,
Karcsú testéhez ér testem,
Ezúttal nem gyomrom korog,
„Te vagy a mindenem!”

A lány erre felém fordul.
Szemét lehunyja, csókot ad.
Végül lágyan hozzám simul.
Viszont szeret, velem marad.

Egy játékos számára kisebb ott a tét,
Mivel kibertérben éli le életét.
Nincs is jobb hely, mint a digitális világ,
Ha a való világ ezernyi gondja rág.

Egy időre akár maffiózó lehetsz,
Vagy szuperhősként életeket menthetsz.
Ha kedved tartja sárkányokat is ölhetsz,
Még a Birodalom ellen is megküzdhetsz.

Pilótaként az égre csíkokat húzhatsz,
Szimulátorban katonaként harcolhatsz.
Marsall, sereget győzelemre vezethetsz,
Virtuális kertedben gyümölcsöket szedhetsz.

Hobbid, hogy gyűjtöd labdákba a lényeket,
Vagy épp sebesen szedj fel ékes gyűrűket.
Erszényesként zúzz dobozokat, gyűjts almát,
Született játékos így éli világát.

Tisztelt hölgyeim és uraim. Engedjék meg, hogy megköszönjem, hogy végigolvasták A Megoldás című sorozatom, melyet ezzel a résszel szeretnék befejezni. Bár a stílusomra, a megfogalmazásokra, sok pozitív visszajelzést kaptam, nézeteimmel sokan nem értettek egyet. Sorozatomban tények és az én meglátásaim szerepeltek, mellyel arra kívántam rámutatni, hogy jelenlegi rendszerünk rengeteg hibával rendelkezik és mihamarabbi sürgős változtatásra szorul. Sajnos egy-egy olvasóm a munkám annyira halálosan komolyan vette, hogy azon kaptam magam, hogy olyan stílusú kritikát vágnak a fejemhez, mely szerint Breivik 20 éves börtönbüntetése a 77 gyilkosságért igazságos, vagy a mostanra 5,3 millió euróra emelkedett évi kiadás politikusainkra, ha megmaradna az állami kasszában, bizony semmit sem változtatna.
Természetesen akadtak olyan olvasóim is, akik új ötletekkel láttak el és szívesen olvasták volna azon témákról alkotott véleményeim is valamelyik részben. Sajnos őket is el kell, hogy szomorítsam, mivel párszor így is a jó ízlés határát súroltam, a javasolt témák pedig csupán felesleges széthúzáshoz vezettek volna. Gondolok itt például olyanra, hogy szürreális államomban hogyan, vagy egyáltalán ne gyakorolják a vallást a lakosok.
Egy másik ilyen kért téma a homoszexuális kapcsolatokra és a gyereknevelési jogukra alapozott volna, szintén csak viszályt szítva ezzel az olvasók között. Személy szerint elismerem az együtt élési jogukat, nem támogatom sem a házasodási, sem a gyereknevelési kezdeményezéseiket, a felvonulásokat, „Tisztelj engem, mert más vagyok!” hozzáállást pedig kifejezetten visszataszítónak tartom, legyen erről ennyi elég.
Úgy érzem leírtam minden főbb szempontot, ami mihamarabbi változtatást igényelne, de résnyire nyitva hagyom még eme ajtót, ha netalán eszembe jutna valami említésre méltó dolog ebben a témában. Tisztában vagyok benne, hogy, csak azért mert papírra vetettem, és felvázoltam egy jobban működő társadalom hipotézisét, míg az emberek gondolkodásmódja nem változik, semmi sem változik. Én viszont szentül hiszem, hogy a változás már nincs messze és megéljük, hogy egy jobb, szebb világban nevelhetjük majd fel gyermekeinket, unokáinkat.

Köszönöm a figyelmüket!

Míg sebzett vadként a sűrű erdőt járom,
Már nem hiszem el, de még megmentőm várom.
Szívem ugyan félig halott, de még érzek,
Megment e valaki mielőtt elvérzek?

Megtorpanva, közelből csobogást hallok,
Kis völgyecskében folyó vizet pillantok.
Patak hideg vizébe mártom szívemet,
Lehűtsem vele végre sajgó lelkemet.

Iszom egyet, majd nagy nehezen felállok,
A véget nem érő útnak nekivágok.
Könnyes arcom egy heves zivatar mossa,
A gyomromat pedig már éhség mardossa.

Csillan szemem, egyszer csak éles fényt látok,
Kicsit messzebb egy gyümölcsbokrot találok.
Áfonya tán vagy nadragulya mit eszem,
Csillapítja éhségem minden egyes szem.

Különös világ ez, hisz létezik mérték,
De bármit kapj is, neked semmi sem érték.
Nem egyszer kedvességből tömtem meg szádat,
Hálád annyi, hogy elfordítod orcádat.

Mikor fejed fájt, én neked gyógyszert adtam,
És ugyanúgy hálából semmit sem kaptam.
Megszomjaztál, azonnal a boltba mentem,
Magam sem értettem ezt miért is tettem.

Szemedben nem vagyok, csupán csak szörnyeteg,
Nem látod, hogy beteg a lelkem, gyermeteg.
Mennyi elpazarolt idő, kárba ment tett,
Te azt szereted, ki érted semmit nem tett.

Elítélnek, mielőtt megismernének,
Bántanak, ahelyett, hogy segítenének.
Miért van ez így, te mondd ezt meg énnekem,
Mondd, mit kell tennem ellene, én megteszem.

Az eddigi részekben Utópia belföldjét vizsgáltuk, de mi a helyzet a határ túloldalán?
A nálunk az elmúlt pár évben már-már hagyományossá vált menekülthullámokra és ezek kezelésére fiktív világunknak egyértelmű kezelése létezik. Egy ökonómiailag fejlettebb ország, szövetség biztosítja be a tényleges segítségre szoruló emberek életét. Ez sem egy egyszerű dolog, mivel ez is két fronton működik.
Egyrészt a szövetség a haderejével megszünteti az országban az erőszakos cselekményeket: lázongásokat, háborúkat, bármiféle egyéb viszályszítást. Hiszen tudjuk ki az ellenség, nem? Aki háborút, lázongásokat szít, egyértelműen nem a közjót szolgálja! Gondolok itt például a radikális dzsihádista felkelőkre és azok „aki nincs velünk, azt megöljük” hozzáállására. A való világban ez egyrészt azért is lehetetlen, mivel a hadipar rendkívül jól fizet, akiknek pedig hatalmuk lenne ezen bármit változtatni, vagy korrupció útján, vagy máshogy vannak elhallgattatva.
Másrészt, amennyiben a béke és a rend visszaállt az országban, és a menedékkérők ennek ellenére sem kívánnak az országukba visszatérni, kérhetik elhelyezésük, de ezt sem feltételektől mentesen. Mint gondolom Önök is emlékeznek rá, jó pár menekült elpusztította a hivatalos papírjait. Az ilyenektől a befogadó ország automatikusan megvonja a menedékkérelmi jogát. Ha tisztességes személy, nincs oka az identitását titkolni, ha nem háborús menekült, nincs itt keresnivalója. Ugyanakkor, ahogy az 5. részben már említettem, itt nincs pozitív diszkrimináció. A menekültnek, ha elfogadják kérelmét, kötelessége munkát vállalni, egyenlően adózni és az ország törvénykezése is ugyanúgy, ugyanabban a formában érvényes rá, mint bármelyik másik állampolgárra. Csupán, mert olyan helyzetbe kerültek, amilyenben vannak, ettől még ugyanúgy kötelesek alkalmazkodni mind a kultúrához, mind a törvényekhez. Itt szintén megemlítenék egy egyre gyakrabban jelentkező fenomént, a nők molesztálását, amiben a mai napig a hatóságok tehetetlenek. Utópiában amennyiben az ország területén tartózkodó illető, állampolgár vagy sem, ha erőszakosan lép fel, a hatóságoknak joguk van erőszakosan pacifikálni őket. Visszatérve, abban a pillanatban, ahogy bebizonyosodik, hogy a menedékkérő törvényt szeg, az érintett illetőt azonnali hatállyal kitoloncolják, persona non grata lesz. Másik dolog, a felgyújtott sátrak és eldobott ruhák története. Biztosíthatom Önöket, ha közemberként tönkretennék a (nem mellesleg kapott) tulajdonukat, senkit nem érdekelne, ha odakint esőben, fagyban állnának.
Jómagam próbáltam utánanézni, érdeklődni a migrációs válság részleteiről, egy adott kérdéssel kapcsolatban. Tavaly ugyanis az ENSZ-főtitkár az ENSZ közgyűlésén azt hangoztatta, hogy márpedig a migráció egy pozitív jelenség. Hölgyeim és uraim, a több mint 1 éve elhangzott beszéd óta még a mai napig nem találtam egyetlen olyan érvet, mely szerint ez bármelyik közemberre pozitív hatással lenne. Amennyiben kedves olvasóm Ön úgy gondolja, hogy tud érvelni e fura kijelentés mellett, kérem, ne habozzon tudatni velem.
Másik külpolitikai érdekesség képzelt univerzumunkban, a szuperhatalmak rivalizálásának megszűnése. Elsősorban a való világ két örök ellentétére gondolok, Oroszországra és az Amerikai Egyesült Államokra. Mindkét ország vezetőségének alapmentalitása a közjó ellen irányul. Az orosz félről, hogy gazdasági sakkban tartják kereskedelmi partnereik, az amerikai oldalról pedig az országok nyersanyaga iránti vágya, vagy politikai hatalmának leváltására szolgáló, mesterségesen kiváltott háborúk. Nem tudom feltűnt e Önöknek a feltételezett amerikai haditaktika alapja. Miután békeszerződések, tárgyalások sorozatán mennek keresztül más országokkal, ürügyekre hivatkozva megtámadják azt. Bár ezt nem tudom alátámasztani, meglátásom szerint a tárgyalások csupán leplezésként szolgálnak, míg felmérik következő célpontjuk haderejét. Személy szerint nem lennék meglepődve azon sem, ha Trump elnök bármelyik pillanatban bejelentené, hogy megtámadják Észak-Koreát, egy teljesen alaptalan indokra hivatkozva. Hogy erre mi szolgálna megoldásként, nem tudom megmondani, de egész biztosan a szuperhatalmak globális beavatkozását azonnali hatállyal be kéne szüntetni.
Köszönöm, hogy velem tartottak, legközelebb innen folytatjuk.

Folytatás következik

Eddigi összehasonlításokban sokszor azt figyelhettük meg, hogy Utópia hol és mennyi pénzt spórol meg. Ezúttal azonban egy olyan területre érkeztünk, ahol eme állam soha, semmilyen körülmények között nem spórolna: az egészségügy, a szociális élethelyzetek és azok vitatott kérdései.
Vegyük először az orvosoknak járó „juttatásokat”. Hívjuk akárhogy: csúszópénz, hálapénz, tiszteletdíj, valamennyien tudjuk, hogy miről van szó. Az itteni orvosoknak szigorúan tilos bármit elfogadniuk pácienseiktől. Vitatott, hogy ez korrupciónak számít e, de tény, hogy csupán azért, amiért elvégzi a dolgát, nem jogosult semmilyen plusz pénzre, ajándékra, stb.
A hibák elkerülésére szintén nagy hangsúlyt fektet képzelt államunk. Az olyan, és ahhoz hasonló, ismétlődő orvosi hibák, mint a nyitrai kórházban nemrég megtörtént térdkalácsműtét-incidens komoly kivizsgálást vonna maga után. Megvizsgálnák, hogy a hibát elkövető személy képes e egyáltalán tovább végezni a munkáját, gyakran fogyaszt e alkoholt, vagy él e más tudatmódosító szerrel. Ezzel szemben nézzük meg, mit tesz a szlovák egészségügy? Kifogásokat keres, hogy minél hamarabb elcsituljon a vihar e kellemetlen ügy körül.
Most nézzünk egy kicsit kényesebb témát. Megoszlik a vélemény az eutanázia körül, hogy mennyire jogos, vagy gyilkosságnak számít e. Személyes meglátásom szerint minden embernek joga van döntenie a sorsáról, főleg ha valamilyen oknál fogva tartós fájdalmaknak van kitéve. Az eutanázia elfogadásával Utópia egy fájdalommentes, asszisztált rendszert hozott létre, hiszen jobban belegondolva, ha valaki öngyilkos próbál lenni a testi-lelki nyomás hatására, az megteszi.
Hasonlóan megosztó téma az abortusz kérdése is. Ez bár Utópiában megengedett, feltételekhez kötött. Amennyiben a gyerek fizikai hibával rendelkezik, azaz élete során csak terhére lenne környezetének, az eljárás jogos. Hasonlóan jogos a beavatkozás abban az esetben, ha a nőt korábban megerőszakolták. Itt zárójelesen megemlíteném, hogy a szexuális erőszakot elkövető egyéneket szerintem joggal kasztrálhatnák, vagy legalább büntetésképp vaszektómiát alkalmazhatnának rajtuk. Visszatérve a terhesség-megszakításhoz, az olyan eseteknél, mint amikor tizenéves lányok teherbe esnek, „baleset volt” címszó alatt, a beavatkozás egyáltalán nem indokolt.
Csodás dolog, mikor két ember, miután összekötötte életét, elhatározzák, hogy gyerekeket szeretnének. Mint már A Megoldás 5. részében megemlítettem, fiktív államunkban, a családban legfeljebb két gyerek a megengedett a túlnépesedés elkerülése érdekében. Emellett a szülőknek egy pszichológiai és fizikai részből álló alkalmassági tesztet kell teljesíteniük. Ennek célja nem más, mint a gyerek megóvása az esetleges erőszakos környezettől. Sokszor szorítja el a szívemet az olyan esetek, ahol a „szülők” halálra éheztették vagy halálra kínozták védtelen gyermekeiket. Az ilyen esetekben a kiszabott büntetés mellett a vétkes személy/személyek automatikusan sterilizálásra kerülnek.
És mi a helyzet az elhagyott, nem akart gyerekekkel? Utópiában nincsenek gyerekotthonok, de akkor mi van helyette? Nos, ahogy feljebb olvashattuk, hogy ha valaki szodómia közben teherbe ejti partnerét, nem jogosult a terhesség megszakítására. Miután a gyermek megszületett, a biológiai szülők örökbe adhatják egy olyan párnak, akiknek esetleg nem lehet gyerekük, viszont ez esetben 1 évig kötelesek a csecsemő anyagi ellátását fedezni.
Köszönöm, hogy elolvasták, tartsanak velem legközelebb is.

Folytatás következik.

Ígéretemhez híven, ebben a részben az igazságszolgáltatás hatékonyságát fogjuk megvizsgálni. Kezdjük rögtön azzal, hogy bár Utópiában jelen vannak a börtönök, ezek nem azokat a feladatokat látják el, mint a való világ hasonló intézményei. Ez azért van, mivel fiktív államunkban nincs letöltendő börtönbüntetés. Miért? Talán ebben a világban mindenki szent és bűnöktől mentes?
Szlovákiában jelenleg megközelítőleg 9000 elítélt van. Ez a szám globálisan magában foglalja a férfiakat, nőket, kiskorúakat. Államunknak 40 euróba kerül naponta egy elítélt. Tessék nyugodtan velem számolni, ez összesen 360 ezer euró naponta, illetve 131,4 millió euró évente. Jelen esetben nem csupán az anyagiakról van szó, de arról is, hogy a büntetésnek példaértékűnek kéne lennie az elkövető számára. Az ilyen témájú beszélgetéseknél gyakran hozom fel Anders Behring Breivik norvég sorozatgyilkost, akinek 77 élet elvétele szárad a lelkén. A büntetése 21 évi börtön, egy olyan intézményben, ahol a cellája jobban be van rendezve, mint jó néhányunk lakása. Persze mindenkinek meglehet a saját véleménye erről, én itt úgy érzem, az igazságból csak gazság lett. A múltban ezzel szemben például bevett szokás volt a tolvajoknak a kezét levágni. Ezt persze manapság nem alkalmazhatjuk, mivel az lakosság fele fél kézzel járna az utcán, de lássuk be, példaértékű volt és jó indok, miért ne vetemedjen valaki lopásra.
Mivel is büntet tehát Utópia, ha a börtönbüntetés itt megszűnt? Nos, a kisebb kihágások, bűncselekmények után pénzbüntetés jár. A Megoldás első részében megemlítettem egy hajléktalannal való esetemet, akit potyautasként nem érdekelt különösebben, hogy kihágást követett el, mivel pénzbüntetésre nem ítélhették. Az ilyen esetekben fiktív államunk közmunkára ítéli pénzel nem rendelkező polgárait. Persze hasonló büntetésre számíthatnak például a szemetelő vagy graffitizó egyének is, akiknek szemétszedés, falfestés a jól megérdemelt büntetésük.
Mi a helyzet azokkal, akiknek tettük sokkal súlyosabb, mint például akik erőszakos cselekményre vetemednek? Stanley Kubrick Mechanikus narancs című filmjében a főszereplőn alkalmazott erőszakos módszer nem tűnhet túl humánusnak, de tény, hogy a fájdalom okozásával az ember agyába berögződik, hogy miért nem szabad bizonyos tetteket véghezvinnie. Élő példa erre továbbá egy meg nem nevezett, volt pszichiáter módszere, aki páciensein testi fenyítést alkalmazott. Bár ez sem volt egy humánus eljárás, igencsak effektíven gyógyította meg több kleptomániás és nimfomániás betegét.
Végül pedig térjünk ki a halálbüntetésekre, ami Utópiában igenis jelen van. De ne gondolják, hogy ez méreginjekcióval történik, esetleg bármilyen fájdalomcsillapítással. Tudom, most azt gondolhatják, hogy végletekbe menő ez a gondolatmenet, de hallgassanak meg ezzel kapcsolatban egy másik történetet. Pennywise, a gyerekeket gyilkoló bohóc karaktere az „Az” című regényben, és annak filmadaptációjában nem csak a képzelet szüleménye. John Wayne Gacy, akit csak „Gyilkos bohócként” említenek, 1972 és 1978 között erőszakolt meg és kínzott halálra fiatal férfiakat. Végül 33 gyilkosságot bizonyítottak rá, de valószínű, hogy az áldozatainak száma ennél magasabb. Miután 14 évet várt a halálbüntetésre, 1994-ben méreginjekcióval végezték ki, fájdalommentes halála volt. Sajnos ez nem mondható el fiatalkorú áldozatairól, akiket fojtogatott vagy halálra késelt.
Maradt e még valami, ami képzelt államunkban fejlettebb, mint a való világban? Kiderül a következő részben.

Folytatás következik.